A hőn szeretett, Oscar-díjra jelölt animációs kalandfilm, azaz a Vaiana élőszereplős újragondolásában Vaiana válaszol az óceán… hívására, és most először életében a Motonui szigetét körülvevő korallzátonyon túlra hajózik, társaságában a hírhedt félistennel, Mauival. Feledhetetlen utazás vár rájuk, s ha sikerrel járnak, a lány népére ismét bőséges idők köszönthetnek. Tovább
2024 nyarának legviccesebb vígjátéka, a Gru 4 után az Illumination kiterjeszti vidám animációs univerzumát egy fergeteges új fejezetben,… melyben számos vadonatúj karakter is felbukkan.
Ez egy lármás, nevetséges és teljesen igaz történet arról, hogy a minyonok hogyan hódították meg Hollywoodot, lettek filmsztárok, veszítettek el mindent, szabadítottak szörnyeket a világra, aztán álltak össze egy csapattá, és próbálták megmenteni a bolygót a káosztól, amit ők maguk okoztak. Tovább
Christopher Nolan következő filmje, az Odüsszeia egy mitikus akcióeposz, melyet számos helyszínen forgattak IMAX technológiával. A film… először hozza el Homérosz alapművét az IMAX filmvásznakra, és világszerte 2026. júliusában kerül a mozikba. Tovább

Négy év telt el. A Nincs hazaút végén Pókember (Tom Holland) a magányt választotta. Önként, a világ érdekében kitörölte magát… az emberek emlékezetéből, és ezzel lemondott a szerelméről (Zendaya) meg a jó barátjáról (Jacob Batalon) is. Magányos felnőttéletet él. New York már nem ismeri a nevét, csak élvezi áldásos működését: hiszen ő folytatja a bűn üldözését – és már nincs semmi más dolga, főállású Pókember lett.
Mégis egyre többször van rá szükség. A ránehezedő nyomás különös változásokat indít be a testében, és végül odáig fajul, hogy már a létezését fenyegeti. Éppen akkor, amikor egészen újfajta bűncselekmények kezdenek terjedni a városban, és neki élete legnagyobb kihívásával kellene szembenéznie. Tovább
Premier

Ma, Szombat
|
|
|
|
|
|
Holnap, Vasárnap
|
|
|
|
|
|
július 30., Csütörtök
|
|
|
|
augusztus 1., Szombat
|
|
|
|
|
|
augusztus 2., Vasárnap
|
|
|
|
|
|
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja.